Szent István tér
Az idei Gyóni Beton rendezvényünk, melyet szokás szerint Dabas Várossal közösen tartunk meg április 29-én szombaton lesz, ahova mindenkit örömmel várunk.
Gyülekező reggel 10 órától a város főterén, a Szent István téren lesz a polgármesteri Hivatal előtt.
A szokásos emlékkör 11 órakor indul.
A London étteremhez előreláthatólag 12 óra körül érünk és a koszorúzásra fél egykor kerítünk sort.
Ennek végeztével irány Pusztavacs, ahol az OLD FŐNIX klub látja vendégül a résztvevőket a szokott színvonalon.
Itt “egyetek-igyasszatok” és kvaterkázzatok egymással lesz a program.
Végül visszagurulunk a Dabasra, ahol előrehozott Majális vár minket, minden jóval, ügyességi versennyel, miegyébbel.
Estefelé és többek között a Parno Graszt koncert zárja a napot.