Dabas, Fót és egy kiejthetetlen nevű dél-angliai tengerparti város (Bournemouth) kapcsolata

Dr. Kiss Miklós

Tavaly, 2015-ben – tudomásom szerint első és egyedüli magyar motorosként – sikerült meglátogatnom Eric Fernihough sírját Angliában. Erről az útról számolok be most röviden, nem minden hátsó szándék nélkül, szeretném az olvasót a cikk végén meghívni valahová.

Úgy kezdődött, hogy Valentyik Ferenc barátom sokféle helytörténeti kutatása közben a Gyóni Betonon világrekordot elért angol versenyzővel kapcsolatban is újabb és újabb (valójában régebbi és még régebbi) forrásokra bukkant. A szintén kiejthetetlen nevű világrekordert (Eric Fernihough) nemes egyszerűséggel csak Eric-nek nevezem. Feri munkája kapcsán erősödött bennem az elhatározás, hogy a magyarországi kutatás eredményeit meg kell osztani az angol motorsport történelmének legnagyobb és szakavatott intézményével, a Brooklands Múzeúmmal.

A kirándulás még sokáig csak álom maradt volna, ha Vic Blake barátom  – immáron másodszor – nem hív meg, hogy 2015-ben is vegyek részt a világ legnagyobb és legrégebbi veterán motoros tájékozódási túraversenyén, a Banbury Run-on. Vic Blake 2009-ben a több mint 16.000 főt számláló Egyesült Királyságbeli motoros klub ,a VMCC képviseletében jelen volt a London Étterem falán felavatott dombormű avatásán, mi több az előző ciklusban, Ő volt a klub országos elnöke is..
Az Eric-kel kapcsolatos szál akkor kezdett komollyá válni, amikor Valentyik Feri azzal állt elő, hogy megtalálta, a maga korában méltán világhírű versenyző sírját. Dabashoz a világrekordon kívül az köti, hogy újabb világrekord kísérlet közben itt érte el Őt végzete, itt érte a halálos baleset.

Az internet világa és az angol segítőkészség csodálatos. Csak egy levelet kellet küldenem az adott város önkormányzatának és rövid időn belül a temető üzemeltetője írt választ, mi több megküldte a temető térképét amin bejelölték a sír helyét is. Vendéglátóm pedig hősiesen vállalta, hogy az előre be nem vállalt 100 kilométereket levezeti a kedvemért, és elvisz a sírhoz. Valójában fogalmunk sem volt, mire vállalkozunk…
Találkozásunk helyére Vic “meglepetésként” megszervezett egy találkozót Tim Simkins-szel, aki Eric emlékének ápolója, a Vele kapcsolatos relikviák gyűjtője. Táviratokat, leveleket, fotókat hozott és Eric szemüvegét, ami a baleset idején volt rajta… a jobb lencsére vér száradt rá…elég régen… Annak idején 2009-ben leveleztem Vele, mutatta Valentyik Feri könyvét, amit annak idején küldtem Neki. Ezúttal is köszönte. Jó érzés volt!
Nélküle folytattuk az utat a 150.000 ezres lakosú, tengerparti üdülőváros Boscombe nevű részébe, a temetőbe.
Nos, még a temetőt sem sikerült megtalálni! A térképem sem stimmel, ez egy másik temető! Tanácstalanság! Előkerül egy helyi erő,vakarja a fejét, majd azt mondja, hogy túl bonyolult lenne elmagyarázni merre kell menni, inkább megmutatja.
Az északi temetőbe mentünk és mint kiderült, nekünk a keleti kell… Hosszú és kacifántos útvonalon átvágunk a városon. Mit mondjak, esélytelenek lettünk volna nélküle, még most is a temetőt keresnénk, majd benne a sírt, de az a drága ember a sírig vezetett minket.
A sír ugyan elhagyatott, de az egész temetőt kaszálják, így aztán rendben van.
Lerakom  Dabas város címerét és a Fóti Motorbarátok Köre logóját a sírra egy szál vadvirággal együtt.  A virágról ugyanis útközben próbáltam gondoskodni, de sehol sem láttunk virágüzletet. Ennyi legalább. Kegyelettel emlékezünk a Világrekorderre! A síron a halál dátumaként április 21. van megjelölve, én 23-ára emlékszem. Tisztázni kell!

A  következő nap a verseny előkészületeivel telik. Előszedjük a motorokat. Uram Isten, melyik kar mihez tartozik? Ki kivel van? Lassal kikalkulálom, kibogozom. Fölmondom a leckét. Nem, az nem a kuplung, az a dekompresszor… érdekes lenne minden váltásnál lefulladni, nem beszélve a váltó fogaskerekeinek szép “zenéjéről”. Mindenesetre “klubtársamat”, Ernőt – a magammal vitt plüss kabalafigurát –  felültetem a motorra… Elindulunk..Uhh, minden simán megy! Rendes forgalom, de tudok váltani, fékezni, megállni, és nem kalimpálok a jobb lábammal, mivel megtalálom baloldalt a féket , és FŐLEG amikor megállok a baloldalra húzódok le, és nem vágok át jelzés nélkül az úton, hogy a jobb oldalon álljak le, ahogy itthon tenném. Meglepődtem, hogy a  régi “tudás” még 2012-ből előjött, mi több, nem rángatom a váltókart a tank jobb oldalán, szép nyugodtan keresem meg az egyest. Mindig is ezzel volt problémám, de most kezdek ráérezni. Vic elégedetlen a maga motorjával, visszafordul, valami nem stimmel az oldalkocsival és a motorblokkal. Engem utamra enged, gyakoroljak még. Király!

Új napra virrad. Irány a Brooklands Múzeum. Be kell teljesítenem az ígéretem és Valentyik Feri kutatásainak eredményeit át kell adnom, valamint ismertetnem kell, hogy Dabas város és a Fóti Motorbarátok Köre miként ápolja Eric emlékét.
A bejáratnal épp Eric piros sportkocsiját tisztogatja egy szerelő. A múzeum apró figyelmessége! A könyvtár vezetője és a múzeum egyik munkatársa fogad minket. Egyre gyorsabban és lelkesebben beszélgetnek egymás közt vendéglátóim. Túl sokat nem értek az eszmecseréből, amikor rám terelődik a szó. Kérem szépen én készültem(!), és szerencsére izgatottságom ellenére mindent el tudtam mondani, amit akartam! Átadom Valentyik Feri könyveit és a magyarországi fényképekkel teli DVD- t. Kicsit meglepődnek, nagyon köszönik és a könyvtáros megjegyzi, hogy ez nem a megszokott iránya az információnak. Tőlük szoktak szívességet kérni, most meg ők kaptak “ajándékot”! Jó érzés hallani. Később Feri és én is meleg hangú, de hivatalos köszönő levelet kaptunk.A 21-e vagy 23-a problémán elgondolkodnak. Minden egyéb helyen 23 -a van, és a valószínűleg jóval később készült sírkő oldalán  Eric anyósa halálának dátuma április 21. szintén. Lehet, hogy ez a magyarázat a tévedésre. Vic biztosan tudja, hogy a baleset Szent György napján történt, legyen ez akár 21-e, akár 23-a. No, ez jó támpont, mert az meg 24-én van! Meglátjuk…

Délután Vic motorjával megyünk egyet. Én az oldalkocsiban. Minden zökkenőnél szép nagyot üt az alfelembe az alja és a kerék is hozzáér a sárhányóhoz. Ezt onnan tudom, hogy oldalra ki is lóg a kerék, mondhatni “szitál” és a pihentetni szánt kezemet súrolja a gumi. A sárhányó is meleg… Estére Vic úgy dönt, nem indul el vasárnap a versenyen. Engem biztat, hogy ne foglalkozzak vele. Később kiderült, jó döntés volt! Az oldalkocsi kerekét rögzítő anya lazult le! Nagy valószínűséggel egyszer csak külön utakra indult volna a motortól. Vic megjavította, ahogy kell és a dologról több szó nem esett. Végül is az életben maradáshoz szerencse is kell! Este jazz koncert Vic törzs kocsmájában, a “Szarka es Papagáj”- ban. Whisky, sör, jó zene, nem szomorkodtunk.

A verseny előtti napon veterán jármű árverezésre mentünk. hazai szemmel hihetetlen motorok és gépkocsik, fellelési állapotban, roncsként és gyári szintre felújítva egyaránt. Időnként igazán meghökkentő harc a licitálók között és felfoghatatlan árak. Az egész árverés azt hozta, amit vártam. Izgalmat! Pedig én nem is licitáltam. Valahogy nem volt kedvem!

Aztán eljött a várva-várt nap, vasárnap, a verseny napja! Banbury Run 2016. Több, mint 500 motor és versenyző. Mindig többen akarnak indulni, mint amennyit el tudnak indítani. Percenként öt motor indul. Kipufogógáz és adrenalin “szag” a rajtnál. Rendesen beindul-e a gép?
Sokan korhű ruházatban és felszereléssel. Csak és kizárólag 1930 december 31. előtt forgalomba helyezett jármű indulhat!
A motoromon tankon lévő kézi váltó van a jobb oldalon, a hátsó fék a baloldalon megszokott jobb helyett. Kézigáz helyett “tempomatos” szektor jobbra, mellette a levegőszabályozó kar (nagyon mellette és gázelvétel helyett előfordul, hogy a levegőt veszed el, vagy esetleg túladagolod), a baloldalon a kormányon a dekompresszor és a gyújtás állító kar. Hegymenetnél állítani kell “érzés” szerint…Emellett 20 mérföldenként menet közben balra lent az ülés alatt ki kell húzni egy olajadagoló gombot nehogy a szelepek és a szelepmozgató rudak besüljenek. Eközben vizslatni, szintén menet közben a “nem is annyira pontos” itinerjüket erős oldalszélben kicsit hasmánt fekve a tank fölött. Mindazonáltal csupa nagybetűs ÉLMÉNY volt! Ja igen! Néha azért kicsit a jobb oldalon is mentem ám…titkosan…
Végül mögöttem egy nehéz, de eredményes nap. Úgy értem teljesítettem a kb. száz kilométeres távot. Egy fokkal nehezebb volt az útvonal, mint 3 éve, volt két rövid eltévedésem is, amit sikerült korrigálni. Emlékként megkaptam a VMCC Banbury Run-os bögrémet. 2015-ben ez a 67-dik volt egyébként, úgy, hogy nekünk van még mit behozni…

Idén nyolcadik alkalommal rendezzük meg Dabason április 23-án Eric emlékére a Gyóni Betonon a koszorúzást és az emlékkört. Reméljük idén is sokan eljönnek délután egy és kettő között a London Étteremhez. Az idei emlékkör végállomása a Magyar Zarándokút helyi állomása a Dabasi Zarándokház lesz. Ekkor lesz a Pest megyei Értéktár Vándorkiállításának ünnepélyes megnyitója.
Remélem a résztvevőknek is tetszik majd a Pest Megye különleges értékeiről nagy gonddal összeállított anyag. A kiállítást követően szerény, de szíves vendéglátásban lesz részünk.

Végül a rendezvény zárása után az is talál megfelelő programot, aki egy kicsit jobban is le szeretne lazulni, ugyanis a pusztavacsi Old Főnix motoros klub minden résztvevőt szívesen lát vendégül klubházába,Itt már tapasztalatom szerint bőséges étel-ital mennyiség várja a megfáradt vándorokat, és ahol a MagyaRock Zenekar is fellép. Nem hanyagolható el, hogy sátrazásra és ott alvásra is van lehetőség!

Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.